Óévi fogadalom (prédikáció, Padragkút-Ajka, Óév, 2017.12.31.)

 Prédikáció Padragkút-Ajka Óév 20171231
textus: Hós 10,12
Vessetek magatoknak igazságot, akkor hűséget arathattok! Törjetek föl új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az Urat, míg majd eljön, és hullatja rátok az igazság esőjét.






Több kérdésem is lesz ma? Az első: Szokott valaki közöttünk újévi fogadalmat tenni? Vagy inkább úgy kérdezem, hogy tettünk e már újévi fogadalmat valaha? Nem feltétlenül megfogalmazva, hogy igen ez egy újévi fogadalom, de mégiscsak az volt, hogy „igen, ezt meg ezt megcsinálom, vagy ezt meg ezt megváltoztatom, megváltozok. Hm? […] Én igen. Tettem. Sokat. Vagy, hát többet. Idén is szeretnék, majd kiderül. Jók, ezek az újévi fogadalmak, mert reménységet adnak, legalább egy kis ideig. „Ha most fogadom meg, az év első pillanataiban, akkor biztosan tudom majd teljesíteni”. Azért valljuk be ez már a babonaság határárt súrolja, de mégiscsak van valahogyan ereje annak, hogy kimondunk valamit, megfogadunk valamit egy új év első napján.
A második kérdésem az, hogy van-e olyan közöttünk, aki foglalkozott az újévi fogadalmával január 15. után? Na jó, legyen február 1.! […] Nem hiszem, hogy sokan. Elenyésző azoknak az embereknek a száma, akik tényleg komolyan veszik és tartják magukat hozzá. Lehet, hogy még sincs akkora ereje az újévi fogadalmaknak…? Ezt ki-ki maga döntse el.
Ma Óév estéje van. Eddig úgy tűnhetett, mintha egy újévi prédikációt mondanék. Pedig tudom, hogy Óév van, higgyék el. Egy érdekes gondolati játékra hívnék mindenkit. Az Óév mindig egy kicsit a számadás az elszámolás időszaka. Legyen ez most is az, csak egy kicsit másképpen, egy kicsit közösen. Gondoljon most mindenki az újévi fogadalmára, mármint amit 2017-ben fogadott meg. Vagy ha ilyen nincsen, akkor gondoljon egy olyan dologra, amit eltervezett, hogy 2017-ben mindenképpen megteszi. Erre adok egy pár másodpercet. […] Meg van? Akkor gondoljunk most azt is el, hogy sikerült-e. Vessünk számot az idei évvel.
Vessetek magatoknak igazságot, akkor hűséget arathattok! Törjetek föl új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az Urat, míg majd eljön, és hullatja rátok az igazság esőjét.” - írja Hóseás próféta. Nekem ez mondat úgy tűnik, mintha egy újévi fogadalom lenne. Az Isten ígérete. Azt mondja: „Megfogadom, hogy ha igaz leszel, akkor hűségesen melletted maradok” és ezt, „ha van elég bátorságod új szántóföldet betörni, akkor adok hozzá esőt, azaz ha van bátorságod bennem bízva, rám hagyatkozni, akkor nem vallasz megadok neked mindent” Vessünk most számot az Isten ígéretével. Nos, nem úgy, hogy számonkérjük tőúle, hanem mindenek előtt a magunk háza táján söprögessünk. Vajon mi, hogyan voltunk az Isten ígéretével? Vajon sikerült-e igaznak lennem őelőtte, vajon egészen rá bíztam magam? Volt bátorságom „új földet” feltörni, egészen őbenne bízva? Ezt mindenkinek magának kell megküzdenie.
Azonban anélkül, hogy automatának tekintenénk az Istent, aki „ha én így, akkor ő úgy” - tudniillik ez ennél bonyolultabb – de biztosan számíthatok az ígéreteire, amiket ő tesz. Nem azokra, amiket én akarom, hogy tegyen, hanem azokra, amiket ő tesz.
„Ki mint vet, úgy arat” - tartja a mondás. „Vessetek magatoknak igazságot, akkor hűséget arathattok! ” - írja Hóseás. Milyen jó, hogy bárhogyan is zajlott a 2017-es év, milyen jó, hogy akárhogyan is cselekedtem, még tart az Isten kegyelmi ideje, és még mindig van sokadjára is lehetőségem "vetni"! Lehet, hogy az előző évi vetésem – lelki értelemben – nem volt olyan mint lennie kellett volna. Ennek fényében arattam is. Lehet, hogy nagyon jó évem volt, sokszor megtapasztaltam az Isten szabadítását, gyógyítását, vagy bármilyen más munkáját, és így is arattam. Ha nem volt olyan a vetés mint kellett volna, akkor itt a lehetőség, hogy a következő olyan legyen. Ha pedig jó volt az előző, akkor pedig legyen még jobb a következő.

De bárhogyan is volt 2017-ben, az Isten ott van velünk a számadásban, az értékelésben, de ott van velünk az új kezdet lehetőségében is. Mert ő ilyen! Új lapot ad nekünk ebben a következő évben is! Így legyen. Ámen.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)