Kézmosás helyett (prédikáció, Padragkút-Ajka, Hetvened vasárnap, 2018.01.28.)

textus: Mk 7,5-16

„5 Megkérdezték tehát tőle a farizeusok és az írástudók: Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyománya szerint, és miért esznek tisztátalan kézzel? 6 Ő pedig ezt válaszolta nekik: Ti képmutatók, igazán illik rátok Ézsaiás próféta szava, amint meg van írva: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. 7 Pedig hiába tisztelnek engem, ha emberi tanításokat és parancsolatokat tanítanak.” 8 Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok. 9 Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát. 10 Mert Mózes ezt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat”, és ezt: „Aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.” 11 Ti pedig így beszéltek: Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel kötelességem volna téged megsegíteni, 12 akkor már nem engeditek, hogy bármit is tegyen apjáért vagy anyjáért; 13 és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét a ti továbbadott hagyományotokkal. De sok más ehhez hasonlót is tesztek. […] 16 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!”

Ma Hetvened vasárnapja van. Ez három, nagyon különleges vasárnap egyike. A mai nyitja meg a böjtelő vasárnapjainak a sorát. E három vasárnap (Hetvened, Hatvanad és Ötvened vasárnap) onnan kapta a nevét, hogy az egyik kb. 70, a második kb. 60, a harmadik pedig – nem meglepő – kb. 50 nappal van húsvét előtt. Két okból is különlegesek ezek a vasárnapok. Az egyik az, hogy csupán az evangélikus egyházban marad meg ezeknek a vasárnapoknak az óegyházi jellege, magyarul sehol máshol nem tartják, másrészt pedig azért mert átmenetet képeznek a Vízkereszt utáni vasárnapok és a böjti vasárnapok között. Bár ahogyan a nevük mutatja – mert hogy nem az a nevük, hogy vízkereszt-utó, hanem böjt-elő vasárnapok – így inkább nem hátra tekintenek, hanem előre a böjti időszakra.

Nagyon bennem él egy emlék, egy dal. Amikor még Somlószőlősön szolgáltam Zoét, kislányomat rendszeresen hordtuk Pápára, zenebölcsibe. Mert, ugye nem lehet elég hamar kezdeni a zenei nevelést. És ott tanultak egy dalt, amit azóta is sikeresen alkalmazunk, sőt, másokkal meg szoktunk is osztani. Hadd osszam meg most a gyülekezettel is. A dal a „Kicsi vagyok én, majd megnövök én” jól ismert gyerekének dallamára van megírva. A szövege a következő:

„Piszkos a kezem, meg a tenyerem,
Attól kapok betegséget, ha ezzel eszem.
De, ha megmosom, vízzel-szappannal,
Pusztulnak a bacilusok rögtön, azonnal.”

Azt kell mondjam, hogy ez egy kitűnő ének. Ma már nincsen rá szükség, de egy évvel ezelőtt, harsányan énekelve mentünk minden étkezés előtt kezet mosni. Amíg máskor úgy kellett csap alá nyomni a gyereket, addig ezzel az énekkel kész népünnepély lett a kézmosás. Mert igen, ahogyan a dal is mondja, az egyik legfontosabb dolog, amit már kis korban is át tudunk adni a gyermekeinknek a higiéné tekintetében, hogy mossanak kezet.

A mai történetünk is – látszólag – egy higiénés kérdés miatt kezd bonyolódni. „Megkérdezték tehát tőle [ti. Jézustól] a farizeusok és az írástudók: Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyománya szerint, és miért esznek tisztátalan kézzel?” A kérdésből nyilvánvalóan következik a kiváltó ok, hogy Jézus és tanítványai nem mostak kezet úgy, ahogyan a farizeusok szerint kellene. Persze ez nem azt jelentette, hogy Jézus meg a tanítványok huncut gyerekek módjára el akarták sumákolni a kézmosást, a farizeusok pedig a higiénés állapotok és Jézusék egészségügyi állapota feletti féltő aggodalom miatt szóltak rájuk: Mossatok már kezet! Nem. Itt nem tisztálkodási kérdésről, hanem vallási kérdésről, azaz kultikus mosdásról volt szó. A farizeusok azon botránkoztak meg, hogy Jézus és a tanítványai nem végzik el azokat a rituálékat, amelyeket a vallási törvényeik elrendeltek.

Éppen ezért Jézus sem a kézmosással kapcsolatos választ ad, hanem rátapint, vagy mondjuk inkább azt, beletenyerel a dolgok lényegébe, a valódi bajba, ami nem velük, hanem a farizeusokkal van. „Ti képmutatók, igazán illik rátok Ézsaiás próféta szava, amint meg van írva: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha emberi tanításokat és parancsolatokat tanítanak.”” Mire mutat rá Jézus? Arra, hogy nem a rituális kézmosás a lényeg, hanem az, hogy belül mi van! Az Isten szemében nem az a fontos, hogy mi látszik kívülről, hanem, hogy odabent mi van! „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.”- írja Sámuel próféta könyve (1Sám 16,7). Mert nagyon sok olyan dolog, tett, akarat van, ami látszólag az Istenhez tartozik, vagy az Ő akarata szerint való, de lényegesen kevesebb, ami belső indíttatású és tényleg az is!

Gyerekkorom óta szeretem a szörpöt. Ma is sokszor szörpöt iszunk otthon, főleg mert felénk nem túl jó ízű a víz. Apám alkotott meg két kategóriát még anno a szörpök kapcsán. Voltak a gyümölcsszörpök, amik tényleg gyümölcsből készültek, és voltak az „ízű” szörpök, amelyekben egy grammnyi gyümölcs sem volt, csak a vegyipar rohamos fejlődése nyomán olyan ízűvé gyártották. Aztán ezeknek a kategóriáknak a használatát szinte mindenre kiterjesztettük. Voltak a valódi dolgok, meg az „ízű” dolgok. Jézus a mai igében pont egy ilyen „ízű”-helyzetet leplez le. A farizeusok is, igen betartottak mindent, amit kellett, látszólag minden oké, de belül… nem valódi, csak maximum „ízű” a dolog.

Ettől akar megóvni a mai igénk. Mert csakúgy mint a boltokban, a valódi szörpök mellett ott vannak az „ízű” szörpök is, úgy ma is sok olyan gondolat, ideológia, irányzat, viselkedés van, amely nem keresztény, nem krisztusi, csupán „ízű”. Látszólag ugyanaz, de belül valójában üres. A böjti időszak kapujában Jézus arra hív bennünket, hogy ismerjük fel, a kívülről jövő, de akár bennünk is lévő „ízűt”, és takarítsuk ki.

Jézus két „módszert” mutat nekünk, hogy felismerjük akár a „polcon”, akár magunkban az „ízűt”. (1) „Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok.”- mondja a farizeusoknak. Ha azt tapasztaljuk, hogy nem az Isten igéje, annak üzenete, van a középpontban, (és nem kiragadott formában, hanem az egész Írás fényében) akkor az bizony „ízű”. Kereszténynek mondja magát? Oké, akkor nézzük meg, hogy abban amit mond, amit tesz, abban vajon az ige van e középen? Keresztény vagyok? Akkor újra és újra tegyem mérlegre az életemet és tetteimet! Vajon passzolnak az ige üzenetéhez?

(2) A második módszerre Jézus egy példát hoz: „Mert Mózes ezt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat”, és ezt: „Aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.” Ti pedig így beszéltek: Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel kötelességem volna téged megsegíteni, akkor már nem engeditek, hogy bármit is tegyen apjáért vagy anyjáért; és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét a ti továbbadott hagyományotokkal.” Magyarul, segíthetnél azon, aki szükséget szenved, de te valamilyen vallási indokkal megtagadod tőle, vagy a kereszténység zászlaja alatt a másikkal rosszat teszel, akkor nem vagy keresztény! Ha általánosan akarjuk megfogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy Krisztus azt akarja, hogy az embernek jó legyen, az „ízű”-kereszténység pedig a maga hasznát akarja, a maga céljaira használja a tanítást, és úgy csűri-csavarja, hogy az neki legyen jó, akár a másik kárára is!

De Jézus ma nem vádolni akar minket, hanem megvédeni és megtisztítani. Nem szégyent akar bennünk ébreszteni, ami bezár, ami befordít, ami lebénít, hanem igazi látásra, nyitott szemmel látásra, és valódi bűnbánatra hív bennünket. Mert az igazi bűnbánat előre mozdít, felszabadít, mert Jézuson nem múlik a bűnbocsánat, ő megadja nekünk. És ki ne szeretné a terheit letenni? Ki ne szeretne felszabadult, igazi és nem „ízű” keresztény életet élni? Erre segítsen bennünket az Úr! Ámen