Nyitott szemmel (prédikáció, Padragkút-Ajka, Karácsony 1. napja, 2017.12.25.)

textus: Zsoltárok 111

„1 Dicsérjétek az Urat! Hálát adok az Úrnak teljes szívből a becsületes emberek körében és közösségében. 2 Nagyok az Úr tettei, kikutathatják, akiknek csak kedvük telik benne. 3 Munkája fenséges és ékes, igazsága örökre megmarad. 4 Emlékezetessé tette csodáit, kegyelmes és irgalmas az Úr. 5 Eledelt adott az istenfélőknek, örökké emlékezik szövetségére. 6 Hatalmas tetteit kijelentette népének, nekik adta a pogányok birtokát. 7 Kezének munkái igazak és jogosak, rendelkezései maradandóak, 8 rendíthetetlenek mindörökké, igazán és helyesen vannak megalkotva. 9 Gondoskodott népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét, szent és félelmetes az ő neve. 10 A bölcsesség kezdete az Úr félelme. A józan eszűek mind eszerint élnek. Az ő dicsérete örökre megmarad.”

Ne tudom, tudjuk-e, hogy honnan származik az „ünnep” szó, az „ünnep” kifejezés? […] Régen úgy mondták „id-nap”, majd – már számunkra is érthető módon - „üdv-nap” és ebből lett az „ünnep”. Milyen jó erre rácsodálkozni! És végül is, ha belegondolunk, akkor szinte minden nagyobb ünnep, sőt talán minden (nem nemzeti) ünnep az egyházhoz és a hithez kapcsolódik. Karácsony, húsvét, pünkösd, Vízkereszt, Mindenszentek, stb. Arra következtethetünk az „ünnep” kifejezés eredetéből, az „üdv-nap”-ból, hogy ha mindenki nem is hitt benne, de mindenki számára egyértelmű volt, hogy az ünnep oka és eredete nem más, mint az Isten munkája az emberért. Egy-egy ünnepen azt tesszük nagyító alá, hogy mit tett az Isten az emberért, hogyan munkálta a üdvösségét, a Hozzá való eljutást. Karácsony ünnepe van ma. Karácsony üdv-napja. Az Isten Fia emberré lett, hogy értünk élhessen itt, ebben a világban.

Ma már nem egyértelmű, hogy az ünnep üdv-nap. Félreértés ne essék, nem akarnék visszamenni a múltba, ha lehetne sem, sőt még a régi idők dolgait sem „sírom vissza”! Egyszerűen csak látom, hogy ez a helyzet. Az „áldott karácsonyból” „kellemes ünnepeket” lett, Jézus születése üdv-napjából fenyőünnep. Azonban az Isten nem változott, ő még mindig ott van az ünnepekben, és még mindig hívja az embert magához, közösségbe. „Nagyok az Úr tettei, kikutathatják, akiknek csak kedvük telik benne.” - írja a zsoltárunk. Ott vannak az Úr tettei, és akit érdekel, aki törődik vele az újra és újra rátalálhat a szerető Istenre.

A zsoltárosnak van kedve, sőt van vágya, hogy ráláthasson az Isten hatalmas tetteire. Miért? Mert amúgy is folyton beleütközik. Ilyen szavakat használ az Úr tetteire, munkájára, az ő általa hagyott jelekre a világban: örök, emlékezetes, nyilvánvaló, maradandó, igaz, helyes, rendíthetetlen. Ezek a fogalmak mind-mind az állandóságot, láthatóságot és a helyességet sugározzák. Korok és emberek változhatnak, de Úr örök.

Van egy játék, amit hittanórákon viszonylagos rendszerességgel szoktunk játszani. Kiválasztunk két személyt. Az egyiknek beköltjük a szemét. Miután bekötöttük a párja néven szólítja őt. Ezután az egész osztály szétszóródik a teremben és egyszerre kezdik el kiabálni a bekötött szemű társuk nevét. De a neki csak arra kell figyelnie, hogy honnan hallja a párja hangját. A dolgot nehezíti, hogy áűtrendezzük a termet, székeket és asztalokat teszünk mindenhova a terembe, ezért nagyon óvatosan kell haladnia bekötött szeműnek, hogy nehogy nekimenjen valaminek.

A karácsony is kicsit ilyen lett. Nem látom, hogy mi a lényeg, annyi minden takarja a szememet, de folyton beleütközöm. Mennyivel egyszerűbb lenne a szembekötős játék, ha az ember szeme nem lenne bekötve. Persze akkor már nem lenne játék. De amíg a tanterem egy biztonságos környezet, ahol jót nevetünk, ha valakinek nem sikerül, és megtapsoljuk a sikeres játékosokat, addig az életben nem így megy a dolog. „Gondoskodott népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét, szent és félelmetes az ő neve. A bölcsesség kezdete az Úr félelme. A józan eszűek mind eszerint élnek.” Jézus Krisztus eljövetele, az a betlehemi éjszaka levette a kendőt, pontosabban leveheti a kendőt a szemünkről. Mert micsoda lendület van ebben a mondatban: Az Isten Fia emberré lett! Lendület, amely erőt ad és egyben a helyes úton is tart. És igen, újra és újra „beleütközöm” az Isten tetteibe, amelyeket „bekötött szemmel” nem tudok megélni. De nyitott szemmel „szék” amelyen stabilan ülhetek, pihenhetek, „pad” amin tanulhatok Róla és Tőle, amely épít engem…

És ez adhatja meg nekem a valódi ünnepet is. Mert az ünnep csak akkor igazán ünnep, ha üdv-nap is, az Isten hatalmas tetteinek felfedezése! Ezt a teljességet szimbolizálja ez a zsoltár is. Ugyanis, ha az eredeti héber szöveget olvasnánk, akkor azonnal feltűnne, hogy a sorok kezdőbetűi a héber ABC betűi sorban, egymás után. Ez csúnya idegen szóval alfabetikus akrosztikonnak hívják. A teljesség „A«-tól, „Z”-ig.

Ha pedig felfedezésünk sikerrel járt, akkor erre csak egy válasz adható. A hálaadás és dicséret válasza. „Dicsérjétek az Urat!” így kezd a zsoltár, s így fejezi be „Az ő dicsérete örökre megmarad.” Milyen fantasztikus, hogy aki akarja az megtalálhatja Őt az ünnepben! Milyen jó, hogy ő pedig teljessé teheti az ünnepet és benne bennünket is jelenlétével. Ezért adjunk hálát. Ámen