Az ítélet az utolsó? (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Ítélet vasárnap, 2017.11.12.)

textus: 1Thessz 4,13-18
13 Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. 14 Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. 15 Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. 16 Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, 17 azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. 18 Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel!





Van egy mondás, amit sokszor hallottunk már, és talán sokszor mi is elmondtunk, vagy éppen szerettünk volna elmondani. „A magam ura vagyok.” Annyiféle terület van az életben, ahol olyan szívesen mondjuk ki ezt, vagy olyan szívesen kimondanánk, ha tudnánk, vagy ha igaz lenne. Mondjuk például a munkahelyen, „a magam ura vagyok, a magam feje szerint végzem a munkámat”; vagy az anyagiak tekintetében: „a magam ura vagyok, nem szorulok rá senkire”; vagy véleményemmel kapcsolatban: „a magam ura vagyok, nekem senki nem mondja meg, hogy mit hogyan csináljak, hogyan gondoljak”. Van, hogy büszkén mondjuk a másoktól való nem függés eme veretes jelmondatát, van, hogy nagyon szívesen kimondanánk, de nem tudjuk, mert sajnos nem igaz. Milyen jó lenne, ha minél többször ki tudnánk mondani, ugye? Ez valahogyan a teljesség, a függetlenség, az igazi önállóság állapota lenne.
A mai vasárnap az egyházi év utolsó előtti előtti, azaz végétől visszafelé harmadik vasárnapja. Ezt a vasárnapot hagyományosan Ítélet vasárnapjának nevezzük. Ezt fogja majd követni Reménység és Örök élet vasárnapja, utána pedig új egyházi esztendő indul az adventi időszakkal.
Szóval, Ítélet vasárnap. Nyilván itt az „ítélet” szó nem egy bírósági ítéletet, vagy a büntetőtörvénykönyvben leírt valamilyen vétséget megvalósító személy elmarasztalását jelenti. Itt az utolsó ítéletről van szó, arról, amikor majd meg kell állni az Isten ítélőszéke előtt és elszámolni az életünkkel, tetteinkkel. Ez két formában történhet meg, vagy a földi életünk végén (1), miután eltávozunk, vagy pedig akkor, amikor Jézus visszajön (2). Mert, igen testvérek, Jézus vissza fog jönni! Megígérte és így is lesz! És olyan formában fogja ezt megtenni, hogy minden ember számára, az egész világ számára nyilvánvaló lesz, hogy ő kicsoda! És bizony az lesz az általunk ismert világ, általunk ismert formájának utolsó napja, az elszámolás napja! Ez utóbbi esetről igen keveset szoktunk beszélni, annál többet a fizikai életünk végéről.
Nem olyan régen volt Mindenszentek és halottak napja, sokat gondoltunk elhunyt szeretteinkre. Ilyenkor önkéntelenül is, ha akarjuk ha nem, akkor is gondolunk arra, hogy mi lesz velünk, ha majd lejár az időnk. Az embernek a lelki szemei ide-oda cikáznak a kukacok és az angyalok között. Vajon fájni fog? Vajon mi lesz odaát? Lesz-e odaát? A Biblia bizonyságot tesz arról, hogy van odaát, és azon a bizonyos utolsó napon a halottak feltámadnak, akik pedig éppen akkor a Földön élnek ugyanúgy Jézus elé fognak állni, aki az Isten ítélőszékében fog ülni.
A bizonytalanság, amit a fizikai valóság megszűnte fölött érzünk, és a szomorúság, amely elönt bennünket halott szeretteink emléke kapcsán, természetes dolog. Mégis a keresztény ember, a Krisztus követő ember e mellé oda tud „rakni” még egyet: a reménységet. A prédikáció elején említettük, hogy milyen elterjedt a „magam ura” kifejezés, szólás-mondás. Arról is beszéltünk, hogy milyen jó lenne, ha az életünk minél több területén, vagy minél nagyobb szeletében ki tudnánk ezt mondani, hogy „a magam ura vagyok”. Azonban, még ennek a látszólag univerzális jó dolognak is gátat kell szabnunk. Miért? Mert van az a helyzet, amikor jobb, ha nem a magam ura vagyok…
Jézus Krisztusnak hatalma van, amit ő használ is. És igen, egyszer a földi életünk véget ér, vagy maga Jézus jön vissza, de előbb vagy utóbb el kell számolnunk a színe előtt. A hatalom mindig félelemérzetet vált ki, mert nehéz megélni elfogadni azt, hogy van olyan terület, van olyan helyzet, amikor nem én vagyok a mérce, és nem én vagyok, aki gyakorolja a hatalmat saját magam felett.
De mégsem a félelem az, aminek meg kell határoznia minket a végső elszámolás kapcsán! Miért? Mert a keresztény ember tudja, hogy jó az, ha a magam ura vagyok anyagilag, jó, ha magam ura vagyok az élet sok más területén is,… de a végső, vagy inkább, igazán belső területeken, a szívem, a lelkem, az életem igazi középpontjában, ott belül mélyen, nem vagyok és nem is akarok a magam ura lenni! Mert van Uram, akinél jobb helyen van az életem. És ez az Úr nem más, mint Jézus Krisztus!
Igen, ha magam ura lennék, a lelkemben, az életemet mozgató hitem tekintetében, akkor valóban félnem kellene Jézustól… vagyis inkább saját magamtól, attól amit teszek, ahogyan élek,… vagy még ennél is pontosabban: életem és tetteim következményeitől. De mivel Jézus az én Uram mitől félnék? Hiszen akihez én tartozom, aki az én Uram, ő lesz az aki megítél. És ő akkor is szeretni fog, pontosan ugyanúgy, mint amikor az életét adta értem! Az utolsó ítélet számunkra nem Damoklész kardja a fejünk felett, hanem a beteljesülés reménysége, azé, hogy mindazok ellenére, amik miatt engem el kellene marasztalni, Jézus szeretetéből fakadóan befogad majd, és ahogyan Pál fogalmaz (és ez a szíve-közepe a mai igénknek): „mindenkor az Úrral leszünk”.

Így tehát, a világ és életünk végével kapcsolatban, nem csak a szomorúságnak, vagy a félelemnek van természetes helye, hanem a vigasztalásnak is. „Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel!” - írja Pál. Micsoda vigasztalás az számunkra, hogy az elmúlásban, a halálban és az ítéletben nem a magunk urai vagyunk, hanem vagy egy Megváltó Urunk! Ő az, aki kézben tart mindent. Ő adja, hogy mi is az Ő kezében legyünk! Ámen

Megjegyzések

  1. Remélem, hogy Jézus minél előbb eljön ebbe a földi világba...!

    Köszönöm szépen ezt a prédikációt (is), ez most sokat segített nekem! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)