Az ítélet az utolsó? (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Ítélet vasárnap, 2017.11.12.)
textus: 1Thessz 4,13-18
„13 Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az
elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs
reménységük. 14 Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és
feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza
Jézus által, vele együtt. 15 Azt pedig az Úr igéjével mondjuk
nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig,
nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. 16 Mert amint felhangzik a
riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr
fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a
Krisztusban elhunytak, 17 azután mi, akik élünk, és megmaradunk,
velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a
levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. 18 Vigasztaljátok
tehát egymást ezekkel az igékkel!”
Van egy mondás, amit sokszor hallottunk már, és talán sokszor mi is elmondtunk, vagy éppen szerettünk volna elmondani. „A magam ura vagyok.” Annyiféle terület van az életben, ahol olyan szívesen mondjuk ki ezt, vagy olyan szívesen kimondanánk, ha tudnánk, vagy ha igaz lenne. Mondjuk például a munkahelyen, „a magam ura vagyok, a magam feje szerint végzem a munkámat”; vagy az anyagiak tekintetében: „a magam ura vagyok, nem szorulok rá senkire”; vagy véleményemmel kapcsolatban: „a magam ura vagyok, nekem senki nem mondja meg, hogy mit hogyan csináljak, hogyan gondoljak”. Van, hogy büszkén mondjuk a másoktól való nem függés eme veretes jelmondatát, van, hogy nagyon szívesen kimondanánk, de nem tudjuk, mert sajnos nem igaz. Milyen jó lenne, ha minél többször ki tudnánk mondani, ugye? Ez valahogyan a teljesség, a függetlenség, az igazi önállóság állapota lenne.
A mai vasárnap az egyházi év utolsó előtti előtti, azaz
végétől visszafelé harmadik vasárnapja. Ezt a vasárnapot
hagyományosan Ítélet vasárnapjának nevezzük. Ezt fogja majd
követni Reménység és Örök élet vasárnapja, utána pedig új
egyházi esztendő indul az adventi időszakkal.
Szóval, Ítélet vasárnap. Nyilván itt az „ítélet” szó nem
egy bírósági ítéletet, vagy a büntetőtörvénykönyvben leírt
valamilyen vétséget megvalósító személy elmarasztalását
jelenti. Itt az utolsó ítéletről van szó, arról, amikor majd
meg kell állni az Isten ítélőszéke előtt és elszámolni az
életünkkel, tetteinkkel. Ez két formában történhet meg, vagy a
földi életünk végén (1), miután eltávozunk, vagy pedig akkor,
amikor Jézus visszajön (2). Mert, igen testvérek, Jézus vissza
fog jönni! Megígérte és így is lesz! És olyan formában fogja
ezt megtenni, hogy minden ember számára, az egész világ számára
nyilvánvaló lesz, hogy ő kicsoda! És bizony az lesz az általunk
ismert világ, általunk ismert formájának utolsó napja, az
elszámolás napja! Ez utóbbi esetről igen keveset szoktunk
beszélni, annál többet a fizikai életünk végéről.
Nem olyan régen volt Mindenszentek és halottak napja, sokat
gondoltunk elhunyt szeretteinkre. Ilyenkor önkéntelenül is, ha
akarjuk ha nem, akkor is gondolunk arra, hogy mi lesz velünk, ha
majd lejár az időnk. Az embernek a lelki szemei ide-oda cikáznak a
kukacok és az angyalok között. Vajon fájni fog? Vajon mi lesz
odaát? Lesz-e odaát? A Biblia bizonyságot tesz arról, hogy van
odaát, és azon a bizonyos utolsó napon a halottak feltámadnak,
akik pedig éppen akkor a Földön élnek ugyanúgy Jézus elé
fognak állni, aki az Isten ítélőszékében fog ülni.
A bizonytalanság, amit a fizikai valóság megszűnte fölött
érzünk, és a szomorúság, amely elönt bennünket halott
szeretteink emléke kapcsán, természetes dolog. Mégis a keresztény
ember, a Krisztus követő ember e mellé oda tud „rakni” még
egyet: a reménységet. A prédikáció elején említettük, hogy
milyen elterjedt a „magam ura” kifejezés, szólás-mondás.
Arról is beszéltünk, hogy milyen jó lenne, ha az életünk minél
több területén, vagy minél nagyobb szeletében ki tudnánk ezt
mondani, hogy „a magam ura vagyok”. Azonban, még ennek a
látszólag univerzális jó dolognak is gátat kell szabnunk. Miért?
Mert van az a helyzet, amikor jobb, ha nem a magam ura vagyok…
Jézus Krisztusnak hatalma van, amit ő használ is. És igen,
egyszer a földi életünk véget ér, vagy maga Jézus jön vissza,
de előbb vagy utóbb el kell számolnunk a színe előtt. A hatalom
mindig félelemérzetet vált ki, mert nehéz megélni elfogadni azt,
hogy van olyan terület, van olyan helyzet, amikor nem én vagyok a
mérce, és nem én vagyok, aki gyakorolja a hatalmat saját magam
felett.
De mégsem a félelem az, aminek meg kell határoznia minket a végső
elszámolás kapcsán! Miért? Mert a keresztény ember tudja, hogy
jó az, ha a magam ura vagyok anyagilag, jó, ha magam ura vagyok az
élet sok más területén is,… de a végső, vagy inkább, igazán
belső területeken, a szívem, a lelkem, az életem igazi
középpontjában, ott belül mélyen, nem vagyok és nem is akarok a
magam ura lenni! Mert van Uram, akinél jobb helyen van az életem.
És ez az Úr nem más, mint Jézus Krisztus!
Igen, ha magam ura lennék, a lelkemben, az életemet mozgató
hitem tekintetében, akkor valóban félnem kellene Jézustól…
vagyis inkább saját magamtól, attól amit teszek, ahogyan élek,…
vagy még ennél is pontosabban: életem és tetteim
következményeitől. De mivel Jézus az én Uram mitől félnék?
Hiszen akihez én tartozom, aki az én Uram, ő lesz az aki megítél.
És ő akkor is szeretni fog, pontosan ugyanúgy, mint amikor az
életét adta értem! Az utolsó
ítélet számunkra nem Damoklész kardja a fejünk felett,
hanem a beteljesülés reménysége, azé, hogy mindazok ellenére,
amik miatt engem el kellene marasztalni, Jézus szeretetéből
fakadóan befogad majd, és ahogyan Pál fogalmaz (és ez a
szíve-közepe a mai igénknek): „mindenkor
az Úrral leszünk”.
Így tehát, a világ és életünk
végével kapcsolatban, nem csak a szomorúságnak, vagy a félelemnek
van természetes helye, hanem a vigasztalásnak is. „Vigasztaljátok
tehát egymást ezekkel az igékkel!”
- írja Pál. Micsoda vigasztalás az számunkra, hogy az elmúlásban,
a halálban és az ítéletben nem a magunk urai vagyunk, hanem vagy
egy Megváltó Urunk! Ő az, aki kézben tart mindent. Ő adja, hogy
mi is az Ő kezében legyünk! Ámen
Remélem, hogy Jézus minél előbb eljön ebbe a földi világba...!
VálaszTörlésKöszönöm szépen ezt a prédikációt (is), ez most sokat segített nekem! :)