Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2016

Éhség (prédikáció, Somlószőlős-Kerta-Kamond, Szentháromság ünnepe utáni 4. vasárnap, 2016.06.19.)

Kép
textus: Róm 8,18-23 „ 18 Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. 19 Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését. 20 A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önként, hanem annak akaratából, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, 21 hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. 22 Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. 23 De nemcsak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek zsengéjét kapták: mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására .”

A jó almafa holtig tanul (prédikáció, Somlószőlős-Karakószörcsök, Szentháromság ünnepe utáni 3. vasárnap, 2016.06.12.)

Kép
textus: Ez 18,20.29-32 „ 20 Annak kell meghalnia, aki vétkezett. A fiú nem bűnhődik az apa bűne miatt, az apa sem bűnhődik a fia bűne miatt. Igazságáért csak az igaz kap jutalmat, a bűn pedig csak magát a bűnöst terheli. […] 29 De Izráel háza azt mondja: Nem következetes az Úr. Én nem vagyok következetes, Izráel háza? Inkább ti nem vagytok következetesek! 30 Ezért mindenkit a maga tettei szerint ítélek meg, Izráel háza! – így szól az én Uram, az Úr. Térjetek hát meg, hagyjátok el vétkeiteket, és akkor nem fogtok elbukni bűneitek miatt! 31 Hagyjatok fel vétkeitekkel, amelyeket elkövettetek, és újuljatok meg szívetekben és lelketekben! Miért halnátok meg, Izráel háza? 32 Hiszen nem kívánom a halandó halálát – így szól az én Uram, az Úr –, térjetek hát meg, és éljetek! ”

Mindennek meg van az ára (prédikáció, Somlószőlős-Kerta, Szentháromság ünnepe utáni 2. vasárnap, 2016.06.05.)

Kép
textus: Ézs 55,1-5  „ 1 Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért! 2 Miért adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, fáradozásotok jutalmát olyanért, amivel nem lehet jóllakni? Hallgassatok rám, és finomat ehettek, élvezni fogjátok a kövér falatokat! 3 Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert a Dávid iránti hűségem rendíthetetlen. 4 Tanúvá tettem őt a népek között, fejedelemmé és parancsolóvá a nemzetek fölött. 5 Te pedig olyan népet hívsz, melyet nem is ismersz, és olyan népek futnak hozzád, amelyek nem ismertek: Istenednek, az Úrnak dicsőségére, Izráel Szentjének dicsőségére, hogy fölékesítsen téged. ”