Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2016

Valami megváltozik (prédikáció, Somlószőlős-Kerta-Kamond, Böjt 2. vasárnapja, 2016.02.21.)

Kép
textus: 1Thessz 4,1-8 „ 1 Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is –, ebben jussatok még előbbre. 2 Hiszen tudjátok, milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus nevében. 3 Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, 4 hogy tanuljon meg mindenki szentségben és tisztaságban élni feleségével, 5 nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent; 6 és senki ne károsítsa meg és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk nektek, és bizonyságot is tettünk róla. 7 Mert nem tisztátalanságra hívott el minket Isten, hanem megszentelődésre. 8 Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is rátok árasztja. ”

Szimpatikus főpap (prédikáció, Somlószőlős-Karakószörcsök, Böjt 1. vasárnapja, 2016.02.14.)

Kép
textus: Zsid 4,14-16 „ 14 Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. 15 Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett. 16 Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk. ”

Nem fóbia (prédikáció, Somlószőlős-Kerta-Kamond, Ötvened vasárnap, 2016.02.07.)

Kép
textus: Péld 9,10 „ A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet. ”

Ünnep-nem ünnep (Ünnepi beszéd, Az Első és Második Világháborúban elhunyt hősök napja, Noszlop, 2016.02.06.)

Kép
textus: Jn 15,13 „ Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért .”

Körforgás (prédikáció, Somlószőlős, Családi Istentisztelet, Hatvanad vasárnap, 2016.01.31.)

Kép
textus: Ézs 55,6-11 " Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! 7 Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani. 8 Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. 9 Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál. 10 Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, 11 ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem. "