A rajtkő (prédikáció, Somlószőlős, Advent 1. vasárnapja, 2015.11.29.)
textus:
Jer 23,5-8
„Eljön
majd az idő – így szól az Úr –, amikor igaz sarjadékot
támasztok Dávidnak, olyan királyt, aki bölcsen uralkodik,
törvényesen és igazságosan jár el az országban. 6 Az ő
napjaiban szabad lesz Júda, Izráel is biztonságban él, és így
fogják nevezni: Az Úr a mi igazságunk! 7 Eljön majd az idő –
így szól az Úr –, amikor nem azt mondják többé, hogy él az
Úr, aki fölhozta Izráel fiait Egyiptom földjéről, 8 hanem azt,
hogy él az Úr, aki fölhozta, hazahozta Izráel házának utódait
észak földjéről és mindazokból az országokból, amelyekbe
szétszórta őket; és a maguk földjén fognak lakni.”
Újat
kezdünk ma, minden tekintetben. Egy új egyházi év indult el, ami
számunkra is meghozhatja az új kezdet lehetőségét. Meggyújtjuk
az adventi koszorún az első gyertyát, több településen is
központi gyertyagyújtásokat tartunk. Más az oltárterítő színe,
más liturgiát éneklünk az eddig megszokott helyett. Sok-sok
külsőséggel próbáljuk megtámogatni az új kezdetet.
De
vajon bennünk mi a helyzet? Odabent megadjuk magunknak és az
életünknek az új kezdet lehetőségét?
Vészterhes
időkben mondja el Jeremiás próféta a fenti igéket a népnek. Akkoriban történt az
az esemény, amit a Biblia egészen röviden „fogság”-nak nevez.
De ezt a fogságot nem úgy kell elképzelni, mint pl. rácsok
mögött, vagy tömlöcben. Ez a fogság az egész nép életében
jelen volt, azáltal, hogy az aktuális korabeli nagyhatalom (a
Babiloni Birodalom), deportálta, kitelepítette Izrael messze az
otthonától egy másik nép helyére, akiket pedig az ő helyükre
kényszerített át. Ezáltal a lakosságcsere által próbálta a
birodalom békéjét és homogenitását, akár erőszakkal is
biztosítani. És ebben a helyzetben, otthonuktól, templomuktól
távol kellett valahogyan Jeremiásnak hirdetni az Isten üzenetét,
jóságát, szeretetét. Nem volt kis feladat.
A
jelen nem volt fényes, nem volt békés, nem volt rendben. Ezért
Isten Jeremiáson keresztül biztatja a népet, hogy tartsanak ki,
mert boldog és békés jövőt, reménnyel teli jövőt készített
el a számukra. Nem véletlen az, hogy kétszer és nagyon
hangsúlyosan megjelenik ez a mondat a mai igénkben: „Eljön
majd az idő”; „Eljön majd az idő”. Eljön majd az
új kezdet ideje, amikor rendben lesznek a dolgok, vagy legalábbis
minden feltétel adott lesz hozzá.
Itt
ebben az igében is megjelenik az az ószövetségi mozzanat, amit
messiási próféciának nevezünk. Azaz olyan szakasz, amit Isten
embere, a próféta (legyen az bármelyik) kijelent, Isten által
ihletve a Messiásról, - és mi már tudjuk ki az! - Jézus
Krisztusról. Csodálatos dolog az, hogy Jézus születése előtt
már évszázadokkal megszülettek ezek az igék, amelyek világosan
és egyértelműen Jézusra utalnak. Kijelenti, hogy Dávid házából,
családjából fog származni. És ezt el is olvashatjuk a Máté
írása szerinti evangélium elején (Mt 1). Kijelenti, hogy király
lesz, aki bölcsen uralkodik. Jézus úgy tanított már itt földön,
hogy az emberek megdöbbentek a bölcsességén és hatalmán, mert
nem úgy beszélt mint mások, hanem erő volt benne (Mk 1,22). És
már csecsemő korában hatalmasságok borultak le előtte (Mt2,1kk). És az egyik legfőbb tulajdonság, ami jellemezni fogja őt
az az igazságosság. Jeremiás így fogalmaz: „így fogják
nevezni: Az Úr a mi igazságunk!” Ezt is megtalálhatjuk
Jézusban, hiszen ő azt mondta: „megismeritek az igazságot, és
az igazság megszabadít titeket.” (Jn 8,32) és ez az igazság
Ő maga: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem
mehet az Atyához, csak énáltalam.” (Jn 14,6).
Isten már
ekkor Jézus ígéretével bátorította a népet. És ezt a
bátorítást nem csak az a fogságban lévő generáció hallgatta
és olvasta, hanem utána még sok, akkor is amikor Jézus
megszületett, akkor is amikor ő itt a földön testben tanított.
„De”
– mondhatnánk – „mit jelent ez nekem? Én nem vagyok fogságban
élő zsidó Jeremiás korából! Én az otthonomban élhetek, a
saját országomban, falumban, városomban. Engem nem hurcoltak el és
nem kell messze földön élnem. Itt vagyok. És nem vagyok a Jézus
korában élő nép tagja sem. Én nekem nem kell nyögni a római
hódítók igáját és nem várom feszülten a Messiást, hogy mikor
is jön el és mikor szabadít meg, mert Jézus már eljött, itt
járt a földön és ma is itt van velünk. Akkor mégis mi a közöm
van nekem ehhez az egészhez? Hogyan jelenthet ez nekem adventet,
várakozást” - mert az „advent” szó ezt jelenti - „hogyan
jelenthet nekem ez új kezdetet?!”
Tényleg,
mit is várunk ma? Az Ígéret Fia már megszületett és eljött
értünk. A mai kor gyermekei vagyunk, a ma Magyarországán. Miben
segít ez az ige nekünk?
Luther
azt írja a Kis Kátéban: „Isten jó és kegyelmes akarata
meglesz imádságunk nélkül is, mégis azt kérjük ebben az
imádságban, hogy bennünk is meglegyen.” Hát így van ez a
Messiás megérkezésével, várásával kapcsolatban is. Jézus
megszületett, a bölcsek, pásztorok imádták, tanítványokat
szerzett és tanított, a kereszten megváltott és feltámadt. De
mindez a munka, mindez a szolgálat, mindez a kegyelem és egyben történelmi
tény szép történet marad „csupán” hacsak meg nem
történik bennünk is! Mert igen, arra várunk az adventben, arra
várunk minden egyházi év elején, hogy nekünk, értünk – és
főleg – bennünk megszülessen a Megváltó! Hogy mindaz, amit ő
tett az személyes valósággá legyen bennünk is! Az az igazi
üzenete az adventnek, hogy Krisztus befogadásával lehetőségünk van a megújulásra.
Ez az a pont, az a rajtkő ahonnan elindulhat a megújulás. A gyertya, a koszorú, az
ünnep jó és kell, de nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy
rádöbbenjünk és befogadjuk a Krisztust, hogy aztán innen indulva
számot vethessünk életünkkel és elfogadhassuk mindazt, amit ő
adni akar. Itt ezen a földön, ebben az országban, városban,
faluban, és majdan odaát az Vele való örökkévalóságban. Ámen.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése