Csak előre (prédikáció, Somlószőlős-Kerta-Kamond, Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnap, 2015.07.19.)

textus: Ex (2Móz) 16,2-3.11-18

"És zúgolódni kezdett Izráel fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. 3 Mert azt mondták nekik Izráel fiai: Bárcsak meghaltunk volna az Úr kezétől Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ehettünk kenyeret! Hát azért hoztatok ki bennünket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész gyülekezetet éhhalálra juttassátok?
Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 12 Meghallottam Izráel fiainak a zúgolódását. Ezért így szólj hozzájuk: Estére húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól, és akkor megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek. 13 Így történt, hogy még azon az estén fürjek szálltak oda, és ellepték a tábort, reggelre pedig harmat borította a földet a tábor körül. 14 Amikor fölszikkadt a lehullott harmat, apró szemcsék borították a pusztát: mintha apró dara lett volna a földön. 15 Amikor meglátták ezt Izráel fiai, azt kérdezték egymástól: Mi ez? Nem tudták ugyanis, hogy mi az. De Mózes megmondta nekik: Ez az a kenyér, amelyet az Úr adott nektek eledelül. Ezt parancsolja az Úr: Szedjen belőle mindenki annyit, amennyit meg tud enni: fejenként egy ómert (Mi ez?), a lélekszámnak megfelelően. Annyi adagot szedjetek, amennyien egy sátorban vagytok! 17 Izráel fiai így is cselekedtek, és szedett ki többet, ki kevesebbet. 18 Amikor azután megmérték ómerrel, nem volt fölöslege annak, aki többet szedett, sem hiánya annak, aki kevesebbet szedett. Mindenki annyit szedett, amennyit meg tudott enni."






Talán az egyik legmeghatározóbb eseményláncolatba kapcsolódhatunk bele, ami az Ószövetségi Szentírásban van. Ez az esemény pedig nem más, mint Izrael megszabadulása, kivonulása Egyiptomból és az ezen események utáni negyven évi pusztai (egészen pontosan sivatagi) vándorlás.
Izrael körülbelül 400 évvel a felolvasott szakasz ideje előtt, még csupán egy törzs, egy család volt. Ekkor költöztek Egyiptomba, ahol Isten segítségével József, Jákob fia, nagy befolyásra tett szert. Az egyik legjobb területet kapták meg Egyiptomban, amely mind a mai napig az ország éléskamrájának számít. Ez volt Gósen földje, avagy a Nílus deltája. De 400 év alatt sok minden változott. Izrael népe sokasodott és igen erős néppé vált. És ez bizony nem nagyon tetszett az őshonos egyiptomiaknak. Idegennek, és egy idő után potenciális veszélyforrásnak, hovatovább ellenségnek gondolták őket. (A történelem ismétli önmagát.)
És emiatt gyűlölni kezdték őket, félni és tartani kezdtek tőlük, pedig erre Izrael népe semmilyen okot nem adott. Az egyiptomiak végül rabszolgaságba taszították Izrael népét és naphosszat robotolniuk kellett. Egy ideig ez így ment, sok-sok kegyetlenkedést és igazságtalanságot kellett elszenvedniük. Az Isten azonban meghallgatta könyörgésüket és kivezette őket, csodálatos módon, Egyiptomból. Így indultak el egy új földre, egy új otthonba, amit az Isten mutatott nekik, Kánaán földjére.
De az út nem volt egyszerű. Sok száz kilométernyi sivatag és az ezzel járó nehézségek álltak köztük és az új otthon között. És a felolvasott szakasz pillanatában egy igen komoly nehézséggel kellett szembenézniük, mégpedig az étel kérdésével, egészen pontosan, az éhezés lehetőségével. És ez volt az a pillanat, amikor Izrael visszakozni akart. A nép rálépett az Úr útjára, az Isten segítségével megszabadult az egyiptomi rabszolgaságból, de amikor egy ilyen nehézséggel találta magát szembe, akkor azonnal vissza akart térni a régi életébe, vissza a borzasztó körülmények közé.
Még meg is érteném őket, hisz ki akarna éhezni! Még meg is érteném,... ha nem történt volna velük már annyi csoda, ha az Isten már vagy egy tucatszor nem mutatta volna meg magát! De megtette. És még mindig nem jutott el a nép, akit Isten ily módon kiválasztott magának, hogy ne láthatókban bízzon, hanem az Istennek a kegyelmében.
Egyiptomban szolgák voltak, dolgoztatták, mészárolták őket, mégis inkább választották volna azt! Miért? Mert az ember hajlamos arra, hogy a biztos, ismert rosszat válasza, az ismeretlen és nem 100%-ig általa irányított jó helyett! Ráléptek arra az útra, amit az Isten adott nekik, amin vezette őket, de mihelyt nehézség támadt, vagy éppen látszólagosan lehetetlen helyzet, amikor nem csak élvezni de tenni is kellett volna a dolgokért, akkor azonnal visszakívánkoztak a rossz, de "kényelmes", "egyszerű" rabszolgaságba. Mert éppen abban a pillanatban nem úgy tűnik, hogy valaha is eljön a "kánaán". (Milyen érdekes, hogy pont az idilli állapot szinonimája a "kánaán" szó, amely azt a földrajzi területet jelöli, amelyen a mai Izrael is fekszik és ahova az Úr vezette a népet!)
De az Isten még ebben a helyzetben sem hagyta el őket. Két csoda is történik és Izrael jól lakik. Isten egy különlges kenyeret - mannát - ad a népnek és fürjcsapatok szállják meg a tábort, s így húshoz is jutnak. Az Isten kimondja: "Estére húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól, és akkor megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek." - és ha Isten kimond valamit, akkor az úgy lesz, mert Isten szava teremtő szó. Úgy lett, és Izrael továbbment az ígéret földje felé - és ami akkor a legfontosabb volt - tele hassal.
De mit üzen ez a szakasz ma nekünk? Hát nem velünk is számtalanszor megtörténik (akinek nem inge, az ne vegye magára), hogy ha minden rendben van, akkor szeretjük az Istent és hálásak vagyunk neki, de abban pillanatban, amikor nekünk is küzdenünk kell a dolgokért, az életünkért, a hitünkért stb. akkor elcsüggedünk és visszakozni, lelépni akarunk? Velem már nem egyszer megesett és azt kívánom, bárcsak én lennék az egyetlen, de azt hiszem ez nem így van.
De mit tehetünk ilyenkor? Ne zúgolódjunk az Isten ellen, de kiáltsunk hozzá, szólítsuk meg őt. "Meghallottam Izráel fiainak a zúgolódását." - mondja az Úr Mózesnek, aki abban az időben Izrael vezetője volt. Testvérek, ha az Isten egy ilyen kiállhatatlan, állandóan zúgolódó és engedetlen népet meghallgat, akkor hogyan ne hallgatná meg a gyermekeit, akik Krisztusnak az ő Fiának nevében kérnek! Nem véletlenül mondta Jézus: "Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek." (Mt 7,7)
És az Isten adni fog. Csodálatosan és várakozáson felül. Nem mindig azt és annyit, amikor mi gondoljuk a legjobbnak, hanem pontosan annyit, amennyi kell az úthoz, amennyi az ő tervéhez és nem igényeinkhez kell. És ez jó hír. Sokkal jobb,mint amennyire annak tűnik mert az Isten nem csak bennünket, de a helyzetet is sokkal jobban ismeri mint mi! És ha valaki akkor Ő tudja mi kell és mire van szükség.
Helyezzük hát az ő kezébe magunkat, családjainkat, szeretteinket és a gyülekezetet is és meglátjuk, hogy csodálatosan vezet majd. Ámen

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)