Próféta pozitív (prédikáció, Somlószőlős-Kerta-Kamond, Húsvét utáni 4. vasárnap, 2015.05.03.)
textus:
Ézs 12,1-6
„1Azon
a napon ezt mondod majd: Hálát adok neked, URam, mert bár
haragudtál rám, elmúlt haragod, és megvigasztaltál. 2Íme,
Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és
énekem az ÚR, megszabadított engem. 3Örvendezve
fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából. 4Azon
a napon ezt mondjátok majd: Adjatok hálát az ÚRnak, hirdessétek
nevét! Adjátok tudtára a népeknek nagy tetteit! Emlékeztessétek
őket, hogy neve magasztos! 5Énekeljétek,
hogy milyen fenséges tetteket vitt véghez az ÚR, tudja meg ezt az
egész föld! 6Kiálts
és ujjongj, Sion lakója, mert nagy közöttetek Izráel Szentje!”
Mindig
is voltak az emberiség, vagy egy-egy nép, nemzet, csoport éltében
vészterhes idők. Olyan megkülönböztetett időszakok, amik nem
pozitívak, hanem negatívak. Ezek lehetnek kataklizmák, tragédiák,
vagy csupán „egyszerű” hullámvölgyek, amikor azt érzik, azt
érezzük, hogy most rosszabb, mint amilyennek lennie kéne. Most
nehezebb az élet, nehezebb boldogulni, nehezebb a helyes úton
megmaradni, nehezebb – úgy egyáltalán – lenni!
És
arról is meg vagyok győződve, hogy minden nemzedékben felmerülnek ilyen gondolatok. Mindenki tudna olyan dolgokat, körülményeket,
helyzeteket felsorolni, amivel bőségesen alá tudná támasztani,
hogy mi életünk és a mi helyzetünk nehezebb, mint amilyen régen
volt, vagy legalábbis nehezebb mint kéne lennie. Ez
egyáltalán nem vigasztaló, de nem is kell, hogy így legyen.
„Örvendezve
fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából. Azon a napon ezt
mondjátok majd: Adjatok hálát az ÚRnak, hirdessétek nevét!
Adjátok tudtára a népeknek nagy tetteit! Emlékeztessétek őket,
hogy neve magasztos! Énekeljétek, hogy milyen fenséges tetteket
vitt véghez az ÚR, tudja meg ezt az egész föld!” - olvastuk
a igehirdetési alapigében. És bármilyen hihetetlen, ez egy
olyan időszakban szólt – eredetileg – emberek egy csoportjához,
amikor ténylegesen nagy bajban voltak. Háború dúlt az országban és
a teljes megsemmisülés fenyegette az országot. Döbbenetesek ezek
a szavak, ha elképzeljük, hogy egy ilyen nehéz időszakban
szólaltak meg. És ezek a szavak – Isten akaratából –
megmaradtak és majdnem háromezer év távlatából ma is hatnak. Ma
is hatnak, ma is szólnak nekünk. Mert igen manapság – úgy
érezzük – nehezebb mint kellene, jobban is élhetnénk! Vagy
egészen aktuálisan szólva, hogyan tudják a szülők és, most itt
különösen is, az anyák biztosítani mindazt gyermekeiknek, amit
kell ahhoz, hogy jó életet élhessenek? Mert az, hogy nehéz, az
nem kérdés, a kérdés csak az, hogy hogyan éljük ezt meg, hogyan
küzdünk meg ezzel, és ami talán még ennél is fontosabb, hogy
milyen lelkülettel, milyen szájízzel?
Ézsaiásban
meg volt az a bizalom az Isten felé, hogy ő akkor is ilyen
pozitívan tudott megnyilvánulni, amikor látszólag erre semmilyen
oka, vagy alapja nem volt. És ezek által a szavak által bennünk
is elindulhat valami. Miért? Mert tudjuk, hogy az Úr jó! Mert
tudjuk, mert - reménység szerint – tapasztaltuk is, hogy az
Isten velünk van. Emlékezésre buzdít bennünket Ézsaiás, de nem
visszaemlékezésre, hanem előreemlékezésre!
Lehet, hogy elsőre ellentmondásosnak, vagy éppen értelmetlennek tűnik ez a fogalom, hogy "előreemlékezés", de nagyjából ezzel lehet leírni (szerintem) Ézsaiás gondolatait. Ő ugyanis nem arra buzdít bennünket, hogy még egy lapáttal rátéve
reménytelenségre, visszaemlékezzünk a régi időkre, amikor
(vélten vagy valósan) jobb volt, mint most. Arra buzdít bennünket,
hogy az Isten szavából és a tetteiből, amelyek általában a
világban megnyilvánultak és – ami még lényegesebb – a mi
életünkben is, erre építkezve le tudjuk vetni magunkról a
kétségbeesést és a borúlátást, és elő reménységgel élhetjük
az életünket! Ezt tette Ézsaiás is. Így kiált fel: „Íme,
Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és
énekem az ÚR, megszabadított engem.” Igen, Isten a
szabadító. Pedig még Ézsaiás Jézus Krisztus előtt kb. 700
évvel élt, ő még nem tapasztalhatta meg a Krisztus szabadító
munkáját, mégis milyen fantasztikusan átélhette az Atya
kegyelmét.
Mi, ma már sokkal jobb helyzetben vagyunk, Krisztus után. Nekünk
olyan Megváltónk van, aki minden ízében megélte az emberi
sorsot, hogy mit jelent az: embernek lenni! Ő csodálatosan
kimunkált az utat az Atyához, ahol már nincsen szükség tettekre,
vagy erőlködésre, hanem „csak” hitre! Hogy hittel elfogadjuk a
szabadítást, hogy merítsünk abból a bizonyos forrásból!
Nagyon jelentős az is ahogyan fogalmaz Ézsaiás Isten
szabadításával kapcsolatban. „erőm és énekem az ÚR”!
Erő és ének! A megerősödés, a Istentől származó erő
szorosan összekapcsolódik az Isten dicséretével. Manapság nem divat a tisztelet, az, hogy a nálunknál
nagyobbat tiszteljük, méltassuk. Kivételek talán a sztárok a zene
és film világában, és (jóval kisebb számban) sportolók. Pedig
az, akit a legjobban és leginkább méltatni kellene, dicsérni
kellene az az Úr! Az a személy, aki szabadítónk tud lenni, az,
akitől függ az élet, az én életem is! Ezt
ismeri fel Ézsaiás és ezt ismerhetjük mi is fel! Azt hogy az
Isten kozmikus győzelme, amely aztán Jézusban teljesedett ki, az a
mi életünknek is a fenntartója és alakítója!
Csodálatos a tudat, hogy ezen az
erőn és szabadításon alapulhat az életünk. Egy olyan
szabadításon, amely nem függ a körülményektől, attól, hogy
most nehezebb, hogy talán máskor jobb volt. Ez a forrás élő
reménységet ad, amely azt mondja: „emlékezz arra, hogy mi tett,
mit tett veled az Úr és ebből vegyél erőt, mert az Úr
gondoskodik”!
Ámen
Megjegyzések
Megjegyzés küldése