Mi lenne ha...? (prédikáció, Húsvét ünnepe, Somlószőlős-Kerta-Kamond-Somlóvecse-Karakószörcsök-Noszlop-Rigács, 2015.04.05-06.)
textus:
Mk 16,1-8
„1Amikor
elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja,
valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és
megkenjék Jézus testét. 2A hét első napján, korán reggel,
napkeltekor, elmentek a sírbolthoz, 3és erről beszéltek
egymás között: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt
bejáratáról?” 4Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő
el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt. 5És amikor bementek a
sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül
jobb felől, és megrettentek. 6De az így szólt hozzájuk: „Ne
féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek?
Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. 7De
menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy
előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta
nektek.” 8Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert
remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el
semmit, mert féltek.”
Kedves
Testvérek! Ott vesszük fel ma a fonalat, ahol Nagypénteken leraktuk. Hiszen, ahogyan pénteken mondtam, Nagypéntekben, a
keresztben az a legjobb (már ha mondhatunk ilyet), hogy a történet nem ott ér véget! Nem a kereszten
függő Jézus az Isten utolsó üzenete az emberiség számára, nem
szenvedő Megváltó a vége a történetnek. Ugyanis folytatódik
tovább és csak most kezdődik el igazán!
Mégpedig
néhány gondoskodó hölggyel. „Amikor elmúlt a szombat, a
magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos
keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus
testét.” - így kezdődik a szakaszunk. Milyen érdekes, hogy
a kereszt alatt is – a Jézust követők közül – jóformán
csak nőket, asszonyokat látunk. Ez minden férfi számára
önkritikát kell, hogy jelentsen. Szerették volna megadni a
végtisztességet Jézusnak, akit, „csak” beraktak a sírba, de
nem készítették elő az akkori szokások szerint. Azért nem
tették, mert már péntek este volt, azaz a szombat kezdete, amikor
is nem végezhettek semmilyen munkát és főleg halottakkal nem.
És útközben beszélgettek egymás között, de nem arról, hogy mi
történt Jézussal, hogy miket mondott, vagy miket vártak tőle,
milyen volt és mekkora tragédia az elvesztése, hanem egy igen
materiális, megfogható problémára fókuszáltak. Mégpedig arra,
hogy ki fogja elhengeríteni a követ a sír elől! Akkoriban egészen
máshogyan temetkeztek az emberek. Nem földbe ásták az
elhunytakat, mint manapság, hanem a helyi természeti és szokásjogi
viszonyoknak megfelelően barlangsírokba temetkeztek. És ezek elé a
(természetes vagy mesterséges) barlangsírok elé követ
hengerítettek, amely elzárta a sírt a rablók és a vadállatok
elől.
Azonban amikor odaértek látták, hogy a kő el van hengerítve és egy
fehér ruhába öltözött férfi ül jobb felől a sír bejáratánál. (Más evangéliumok angyalnak mondják, de nem is az ő személye a lényeg, hanem amilyen üzenetet hozott.) Nagy volt a döbbenet. Mi történhetett? Ilyen gondolatai lehettek
az asszonyoknak: „Ki gyalázta meg a sírt?”, vagy „Valaki
ellopta Jézus testét!”, vagy „Hol van a többi ember, hiszen
ezt a követ egyedül senki sem tudná megmozgatni!” stb. És ez a
férfi pedig közli velük a
tényt, azt a tényt, amit Jézus már jóval a halála előtt
megtett, többször is, mégpedig, hogy Jézus nincsen itt mert
feltámadt!
És ezen felül még üzenete is van a számukra:
„menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek,
hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint
megmondta nektek.” Ahogyan ő megmondta. A kő elhengerítésének
problémája után valami egészen mással szembesülnek itt az
asszonyok. Mégpedig azzal, hogy Jézus szava igaz és ő valóban az akinek
mondta magát! Ő valóban akkora hatalommal rendelkezik és olyan
szerető Megváltó, mint amilyennek látszott. És ez annyira
megrémítette az asszonyokat, hogy el is futottak a sírtól
azonnal.
Mert bizony sokszor
megrendítő tud lenni az igazság akkor is, hogyha számítunk rá,
ha már előre megmondták nekünk. És a feltámadás az igazi
bizonyosság! Bizonyossága mindannak, amit Jézus mondott és amit
tett! A kereszt is itt nyeri el az értelmét és itt kerül pont az
„i”-re: Igen, az Isten tényleg ennyire szeret bennünket, és
tényleg akarja, hogy mi őhozzá tartozzunk. Igen igaz! A Jézus-történet nem tanmese,
nem szép monda, nem hagyomány, nem szokás, hanem valóság,
amely az életet jelen(he)ti számunkra! Mert ez a húsvét üzenete: az
üres sír és az üres kereszt..., de teli szív és teli lélek! Tele
az Isten szeretetével, kegyelmével, megváltással!
„Ki
fogja elhengeríteni a követ?” - tesszük ma is fel sokszor a
kérdést. Olyan sok probléma van, amivel foglalkozni kell. Olyan
sok a tennivaló, az akadály, a kudarc, a magány, a pénztelenség,
a hideg, a kilátástalanság, a kétségbeesés, a szeretetlenség
és még sorolhatnám. Mindenkinek elég csak magába néznie, talál
elég „követ”, amit egyedül nem tud elhengeríteni. Személyes
kövek állják el az utunkat, ami felett ott tanakodunk, hogy ki hengeríthetné el, mert egyedül nem megy.
Tegyünk
fel egy másik kérdést is. "Mi lenne, ha a kő el lenne hengerítve?" Mi lenne akkor? Mi maradna meg nekünk? Ha erre a
kérdésre meg tudjuk adni a választ, akkor mondhatjuk el, hogy van
értelme az életnek. Mert nem lehet, hogy az élet másból sem áll, mint örökös küzdelemből a "köveinkkel", és majd egyszer csak a sokadik után meg vége...! Mert a lényegnek valahol a kő mögött kell
lennie, valahol mélyen.
"Mit
tennénk ha kő el lenne hengerítve?" Az asszonyok Jézus hűlt
helyét találták, nem volt a sírban senki, pedig nagyon nagy
szükségük lett volna valamire/valakire. Befelé kellett volna
tekinteni – amit amúgy idővel meg is tettek – és akkor
megtalálták volna a választ. No, nem valamiféle önmegváltás,
vagy valami szerzett tudás formájában, hanem az élő, a feltámadt
Jézus Krisztusban, akit a halál sem tarthatott fogva, hanem él
tovább. És nem csak úgy általában, hanem bennünk is, benned és
bennem is élni akar!
Az
asszonyok akartak gondoskodni Jézusról és végül Jézus volt az
aki gondoskodott róluk. És nem csak róluk, hanem az egész
emberiségről azáltal, hogy utat készített az Atyához.
És Jézus
rólunk is gondoskodni akar, nem csak az asszonyokról és nem csak
akkor. És nagyon tévednénk, ha azt hinnénk, hogy Jézus csak a
lelkünkkel foglalkozik. Jézus, aki maga is emberré lett értünk,
nagyon is jól tudja, hogy mire van szükségünk. Hogy az ember test
és lélek, és így egység. Ott akar lenni akkor is, amikor a
„köveinkkel” küszködünk, akkor is, amikor félünk, de akkor
is, amikor örömünk van.
Fogadjuk be hát a Feltámadott Krisztust,
hiszen mindannyiunknak szüksége van rá.
Ámen
Megjegyzések
Megjegyzés küldése