Spirális örömhír (igehirdetés, Orosháza, Böjt 3. vasárnapja, Oculi, 2014.03.23.)
textus: Jn 1,35-40
„35Másnap
ismét ott állt [Keresztelő] János két tanítványával
együtt, 36és
rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: „Íme, az Isten
Báránya!” 37Meghallotta
a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust.
38Jézus
megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította
őket: „Mit kerestek?” Ők pedig ezt válaszolták: „Rabbi -
ami azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?” 39Ő
így szólt: „Jöjjetek, és meglátjátok.” Elmentek tehát,
meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; körülbelül
délután négy óra volt ekkor. 40A
kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt,
András, Simon Péter testvére volt az egyik. ”
Az
evangélium legelején járunk, hiszen a János szerinti evangélium
első fejezetéből olvastam a textust. Bevezető pillanatoknak
lehetünk a tanúi, ahogyan az előfutár, Keresztelő János rámutat
Jézusra és átengedi neki a cselekvést, János pedig
visszahúzódik, mert tudja, hogy az ő feladata addig tartott, hogy
előkészítse a Megváltónak a terepet.
És
ez meg is történt maradéktalanul. Keresztelő János többször és
határozottan bizonyságot tesz Jézusról. Még csak az első
fejezetben járunk, de a felolvasott bizonyságtétel „Íme, az
Isten Báránya!”, már a harmadik, amit János tesz.
Példaértékű a jánosi lelkület. Addig nem nyugszik, amíg be nem
tudja tölteni a feladatát, előkészíteni az utat Jézusnak.
Mondja és mondja a Krisztust, bizonyságot tesz, hirdeti, hogy
eljön, hogy eljött. Ezzel nem csak egy kiválasztott körnek adott
példát, hanem minden, hangsúlyozom, minden keresztény embernek,
aki a Krisztushoz tartozónak mondja magát. A bizonyságtétel
mindannyiunknak a feladata. Ez mindannyiunknak a küldetése és
kötelessége, hiszen ha megismertük a Megváltót, akkor ezt tovább
kell adnunk mások számára is, hiszen így lesz valóban a minénk
is.
És
ennek, kedves testvérek, meg lesz az eredménye is. Azt olvashattuk
az igehirdetési alapigében, hogy „Meghallotta a két
tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust.” Nem
maradt eredménytelenül a János bizonyságtétele. Megmozdított
ennek a két tanítványnak a szívét, és arra indította, hogy
kövessék Jézust. Még ekkor nem egészen tudták, hogy miről is
van szó, mit jelent ez, hogy Isten báránya, ki ez a Jézus, de azt
tudták, vagy inkább érezték, mert Jánoson keresztül a Lélek
elindította őket, hogy követniük, utána kell menniük ennek a
Jézusnak. Ézsaiás ezt írja: „az én igém […],
amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem
véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.”
(Ézs 55,11) Milyen hatalmas ígéret ez, hiszen az ige, aki az
Istentől jön, számunkra nem más mint az evangélium. Sőt, János
evangélista – ugyanebben a fejezetben, amiből a textus is van –
Krisztust is „Igé”-nek hívja, Jézus a megtestesült Ige! És
ugyanez az ige munkálkodik bennünk is, amikor mi tovább adjuk az
örömhírt! Ne féljünk attól, hogy nem lesz hatása, hogy nincsen
értelme, mert az Isten megáldja, és azok, akik meghallják az ő
szavát miáltalunk odatalálnak majd hozzá! Ez a reménység az
első üzenete a mai vasárnapunknak.
De
eddig szavakról és a hallásról, az Isten igéje útjáról
beszéltünk. Ma azonban böjt harmadik, a látás (Oculi) vasárnapja
van. Hogyan jön ez ide? Ezt olvassuk a textusban, hogy miután a
tanítványok utánamentek Jézusnak, Keresztelő János
bizonyságtételétől indíttatva: „Jézus megfordult, és
amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: „Mit
kerestek?”” Jézus odafordul a tanítványokhoz és nem
elhajtja őket, hanem egy kérdést tesz fel, ami amúgy az első
mondata az evangéliumban: Mit kerestek? Jézus megfordul és
rájuk néz. És legyünk biztosak abban testvérek, hogy ma is
megfordul és ránk néz, mert Jézusnak nem derogál az, hogy
felvegye velünk a kapcsolatot és a szemkontaktust. „Szemem
állandóan az Úrra néz” (Zsolt 25,15) ez a mai vasárnap
felirata. És tudunk kell testvérek, hogy ez két oldalú dolog. Nem
csupán mi keressük az Istent, az ő akaratát, az ő
útmutatását,... hanem Jézusban megmutatta, ebben az igében
megmutatta, hogy ő is keresi velünk a kapcsolatot. És érdekli,
hogy mi van velünk, foglalkozik a mi bajainkkal, problémáinkkal,
helyzetünkkel. Nem jön és megmondja a tutit, szabályokat alkot,
bezár, hanem Jézus példáján át megláthatjuk az ő lelkületét:
kérdez? Mi van veled? Hogyan érzed magad? Mi az ami nyom? Mi az
aminek örülsz most? Mi az ami foglalkoztat? És az eredeti kérdés:
Mit kerestek? Jézus ránk néz és megkérdezi: mit keresünk,
mi az amit keresünk benne, nála, vagy akár itt a templomban?
Keresünk-e egyáltalán valamit? Mert „aki keres, talál”!
(Mt 7,8) és ez nem csupán egy közhely, amit azért mondtam, hogy
teljen az idő, hanem egy nagyon komoly ígérete Jézusnak! Ha
keresetiek az ő tekintetét, akaratát, akkor azt meg fogjátok
találni!
Vagy
ahogyan a textusunk is megfogalmazza: „Jöjjetek, és
meglátjátok.” Ez hát, ami utunk, meghallani és meghallatni
a bizonyságtételt, ahogyan Keresztelő Jánossal kapcsolatban
beszéltünk róla (1). Odamenni és keresni a szemkontaktust
Jézussal (2), és akkor majd meglátjuk (3). Meglátjuk az Istent
Jézusban, de hogyan? Keresztelő János nem véletlenül fogalmaz
így: „Íme, az Isten Báránya!” Erről már beszéltünk
is. De gondoljunk csak bele, hogy mit jelent ez a kép. Számunkra ma
már teljesen egyértelmű ez a kép, hogy Jézus az Isten báránya,
hiszen már olyan sokszor hallottuk! De milyen súlyos dolog az, hogy
a Megváltó, az a valaki, aki helyreállította a kapcsolatot az
emberek és az Atya között, és azért jött, hogy megmutassa
nekünk őt, bárányként jött el, áldozatként. Ő aki alázattal,
és emberként végezte el azt amiért jött, és eleve így jött
közénk. Megtehette volna más formában is, de így akarta, így
történt.
Ennek
az elfogadása, nem is megértése, mert azt szerintem nem nagyon
lehet, de elfogadása lehet az utunk a tanítványság felé. Mert ez
is az út része testvérek, nem „csupán” a megtérés, a hitre
jutás, vagy Isten megtapasztalás, hanem a hűséges tanulás a
Krisztus mellett. A tanítványság az az állapot, amiben a
keresztény ember kit tud teljesedni és meg tudja élni és
tapasztalni azt az életet, amit az Isten szánt neki. Jézussal
együtt kell menni és vándorolni, tanulni tőle, vele maradni.
Ezt
érezhette az a két tanítvány is – akik még ekkor csak
Keresztelő János tanítványai voltak - „Elmentek tehát [a
tanítványok], meglátták, hol lakik [Jézus],
és nála maradtak azon a napon; körülbelül délután négy óra
volt ekkor.” - írja a textus. A két tanítvány közül az
egyik név szerint és meg van említve: András. A másik
tanítványnak nem tudjuk a nevét. János evangélista azonban
szerette magát beleírni névtelenül az evangéliumba. Megtette ezt
több helyen is. Talán itt is magáról írt. Nagyon érdekes
ahogyan fogalmaz: „nála maradtak azon a napon; körülbelül
délután négy óra volt ekkor.” Miért fontos ez, hogy
délután négy óra? Talán azért testvérek, mert ez volt az az
óra, amikor János felfedezte Jézust. Megmozdult valami a szívében,
utána ment, de itt, amikor vele maradt, akkor értette, vagy inkább
érezte meg igazán azt, hogy kicsoda is lehet ő! Ez olyan mély
nyomot hagyott benne, hogy még azt is megjegyezte, hogy órára
pontosan mikor történt. Mert ez volt élete egyik legnagyobb
pillanat. Hihetetlenül áldott az a keresztény ember, aki ilyet
megtapasztalhatott, vagy meg fog tapasztalni.
De
nem véletlenül van András itt megemlítve név szerint és nem a
másik tanítvány. Hiszen András volt az, aki igazán megértette
miről is van szó, benne kiteljesedett az evangélium. Ez már
nincsen benne az alapigében de felolvasom: „Ő, [András],
mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta
neki: „Megtaláltuk a Messiást”” (1,41) nem tartotta meg
magának a felfedezés örömét, hanem azonnal tovább indult és
megszólította azt, akit leginkább ismert, szeretett, aki
fogalmazzunk így „kéznél volt”, Simon Pétert. Pétert meg nem
kell bemutatnom, hogy milyen fontos szerepet játszott a dolgok
alakulásában.
Hát
így ér körbe az evangélium, így ér körbe Istennek az igéje:
Keresztelő János bizonyságot tesz, 2 ember meghallja, követik
Jézust, nála maradnak, meglátják, hogy kicsoda is igazán ő, és
ők is bizonyságot tesznek róla, amit Péter meghall és... stb.
És, kedves testvérek, ennek a körkörös mozgás, vagy inkább
spirális mozgás, ami azóta is fenntartja és építi az egyházat.
És ebbe a munkába mi is elhívást kaptunk, mindannyian, mennyünk
hát és ebben a böjtben legyen feladatunk a bizonyságtétel! De
soha, soha ne felejtsük el, hogy ennek a spirális mozgásnak, az
ige útjának kicsoda is a középpontja! Nem más, mint akinek
váltságművére emlékezünk és készülünk is egyszerre böjtben:
Jézus Krisztus. Őneki a kell a középpontban lennie, őneki kell
az origónak lennie, ahhoz hogy minden úgy legyen, ahogyan kell.
Böjtközépben
járunk, használjuk ki az időt arra, húsvétig, hogy közelebb
kerülhessünk a középponthoz, hogy aztán minél több helyre
eljuttathassuk az ő üzenetét!
Ámen
Megjegyzések
Megjegyzés küldése